A sóról

Az ezer arcú SÓfürdősó

Az emberek pénz nélkül tudnak élni, de só nélkül nem - s valóban, már gyermekkorunk meséjéből megtanultuk, hogy a király legkisebb lányának lett igaza, amikor azt mondta apjának, hogy úgy szereti őt, mint a sót.

A só a legértékesebb, mert a nátrium-klorid: étkezési só, tengeri só, kősó vagy egyszerűen só egyike a legrégebben ismert vegyület, amit az ember ismer. Ne feledjük, hogy a tenger sós vize valamikor az emberek, állatok és növények bölcsője volt.

Sótelepek keletkeztek a földtörténet majdnem mindegyik geológiai korszakában.
A tudományos kutatások a só tengeri eredetére mutatnak. Nagy mennyiségű sóoldat fordul elő az óceánokban. A kőzetek kimosódásából is nagy mennyiségek jutnak a folyókba és innen a tengerekbe. A Földünkön vannak tengerek, sós sivatagok, melyek a régmúlt időkben kiszáradtak. A mai időben ezeknek a telepeknek a kitermelése folyik fal
A növények általában nagyon kevés sót használnak fel életfolyamataikban. Mégis vannak kivételek, a sós sivatagokban élők. Az állatoknak is sóra van szükségük különböző mennyiségekben, ezért keresik a természetben előforduló természetes só forrásokat, sótartalmú kőzeteket. Só- és vízháztartásukhoz az állatok több sót igényelnek a növényeknél. 
Környezeti adottságoktól függően már a régi korokban is a sókitermelés különböző technikái fejlődtek ki. Ilyen lehetőségek a bányászat, a tengervízből vagy nátrium-kloridos vizekből a napfény melegével történő lepárlásos sótermelés. Termelés szerint ipari vagy étkezési és az utóbbi időkben kozmetikai és gyógyászati felhasználásra is. Európában Erdélyben, Lengyelországban természetes só forrásokból, kősótelepekből bányásszák a kősót.téglák
A tenger mellett élők a sót úgy nyerik ki a természettől, hogy a tengervizet természetes vagy mesterséges medencékbe vezetik és napenergia felhasználásával lepárolják. A tengervízben lévő sókeveréknek nagyon sokszínű az összetétele.

A kősótelepek év milliók során a tenger elpárolgásával keletkeztek. Ezt a szilárd formában visszamaradt sót bányászattal termelik ki felszíni vagy mély műveléssel. A konyhasó felhasználását szigorú élelmiszeripari szabványok-előírások szabályozzák. Ipari sót használnak vízlágyításhoz, a bőriparban, vegyiparban, közlekedésnél (útszórás). Nemcsak fűszerként fontos, hanem az emberi és az állati szervezet számára életszükséglet is. Egyre többen próbálnak meg egészségesen élni és étkezni, kínosan ügyelve az elfogyasztott ételek minőségére. Éppen ezért az sem mindegy, milyen só kerül az asztalra.barlang

A só gyógyít és fájdalmat csillapít. Vízháztartáshoz és anyagcseréhez, az idegek funkciójához a só nélkülözhetetlen. Az élet a tengerek sós vizéből ered. A tengervíz különböző hatást gyakorol betegségekre, ezt már az ókorban is észrevették és rendszeresen kihasználták ezeket a hatásokat (köszvény, bőrbetegségek). A sós vizet használták a fürdőkben fürdésre és inhaláltak is vele. Ilyen kúrát természetesen nemcsak a tengereknél vagy sós fürdőhelyen lehet venni, az egyszerű háztartási kúra sokszor éppoly hatékony a mai kádfürdőkben. Itt kezdődtek a mai fürdősók és sóterápiák alapjai és azóta ez a tudás folyamatosan növekszik. A sós lábfürdők javítják a fáradt és fájó láb állapotát. Sós vizes borogatást ajánlanak a lábon lévő ödémák csökkentésére. Ivókúrákhoz is különböző só összetételű ásványi vizeket is használnak. Használják a sós vizet gargalizálásra mandula- és garatgyulladások esetén. Még a náthát is lehet orrba felszívott meleg, sós vízzel csillapítani, ami a nyálkahártyát nem károsítja és az orr kiszáradását megakadályozza. Pikkelysömör tüneteinek gyógyításához egy kissé messzebb, egészen a Holt-tengerig kell menni. Az emberek 3-6%-a szenved ebben a betegségben, melynek enyhítésére az ott lévő napfény és a víz nagy sótartalma jótékonyan hat. Aki nem tud odautazni, otthon is vehet sós fürdőt: a fürdőkádban 15%-os sóoldattal, ami megfelel a Holt-tenger sótartalmának. Cégünk forgalmaz a Holt tengerből származó készítményeket.

A nátrium-klorid a szövetekben valójában ionokként, vagyis elektromos töltésű részecskékként van jelen. A pozitív nátriumionok és a negatív kloridionok meghatározott elektrolitikus viszonyokat tartanak fenn szervezetünkben, mely szintnek felborulása a szervezetünk betegségére utal. Látható hogy a só nagyon fontos életünk fenntartásában.

A további oldalakon a só ezer arcából néhánnyal ismerkedhet meg a kedves látogató.

Vízlágyító só, fürdősók, sótéglák, szaunasók és különböző só technológiák.
Nedves és száraz sógenerátorok. 
Sószoba, sókabin, sószauna, sóbarlang...